A New Avengers 16. számában Luke Cage azt mondja Daredevil-ről, hogy kérdés nélkül ő a legjobb a Bosszúállók közül. Nagyon igaza van ebben, és a Marvel-nél futó havi címek közül is abszolút győztes szerintem jelenleg a vak igazságosztó sorozata.

Mark Waid író és Paolo Rivera rajzoló úgy indította újra az első számtól a sorozatot, hogy sikerül annyi új életet belelehelni, annyi egyediséget belevinni, hogy a mai teljes képregénypalettán kevés szórakoztatóbb olvasmány létezik. Nekem kifejezetten tetszik, hogy végre olyan történeteket olvashatok, amik ugyan a nagy Marvel univerzumban zajlanak, de egy kicsit mégis a régebbi hagyományosabb megközelítéssel működnek. Nem ugrál minden kockán 30 szuperhős fel-alá, hanem Daredevil a teljes jogú főszereplő (nem avengerkedünk - annyit...). Nekem már kicsit fárasztó az, hogy hiányoznak valahogy a szuperhősök önálló kalandjait leíró füzetek, mert minden mindennel összefügg, és mindig mindenki mindenkivel együtt vonul a világot leigázó hatalmas ellenfél ellen. Hiába olvasok Thort, ott virít az összes Avenger a hasábokon, ugyanez a helyzet Pókemberrel is, de igazából mindenkivel. A DC-nél sokkal jobb a helyzet ilyen szembontból, ott, bár néha keresztezik egymást a szálak, mégis mindenkinek megvan a maga kis saját világa, ami szinte független a többiektől, és igenis nagy szám, ha feltűnik Batman egy Green Lantern sztoriban. A Marvelnél bezzeg mindenkit bepasszíroznak New Yorkba és bármerre fordulsz, egy szuperhős fut, repül, úszik, gurul feléd.

Ennek ellenére itt van Daredevil, aki ugyancsak New York-ban él, és persze szóba kerülnek a többiek is (konkrétan vendégszerepel például Captain America, Punisher, vagy Spider-Man is a részekben), de nem ez a jellemző. Ez a sorozat a vak Matt Murdock-ról szól, az ő jogászi munkásságáról és természetesen alteregójáról, aki a szokásos ördögszarvas pizsamába öltözve próbálja elkapni a gonosztevőket. És mindez ráadásul annyira formabontó módon, annyira egyedi hangvétellel, hogy az nagyon minőségi szuperhősanyag.

Az eddigi kedvencem a "karácsonyi szám" volt, amelyben Matt egy csapat vak gyereket visz kirándulni, és egy buszbalesetnek köszönhetően a fagyos erdőben ragadnak, messze a civilizációtól, mindenféle kísérő nélkül. Nagyon felemelő és megható, ahogy Matt segíteni próbál a gyerekeken, de végül ő az, aki segítségre szorul. Emellett nagyon szórakoztató volt a kétrészes mini crossover Pókemberrel; hiába írtam mostanáig, hogy nem kell a kavarodás. Nincs is annál szórakoztatóbb, mint amikor két szuperhős arról beszélget a Chrysler Building tetején ülve, hogy melyik utcát érdemes használni az épületek közti lengedezésre, mióta sok kapaszkodó eltűnt a nagy átépítéseknek köszönhetően.

A sorozat több kategóriában is jelölt a Comic-Con-on kiosztásra kerülő, képregényes körökben jelentős, Eisner Award-ra, melyek közül az egyik pont a legjobb szám kategóriában induló, karácsonyi rész! Szorítok neki!