Nem vagyok nagy szakértő Ed Brubaker munkáiban, igazából nemrég kezdtem csak felfedezni magamnak, konkétan azzal, hogy megvettem a Criminal sorozat első TPB-jét, a Coward-ot és persze azonnal el is olvastam (félbehagyva az amúgy ugyanúgy nagyszerű Northlanders-t, aminek éppen a második kötetét olvastam).
Találtam egy listát a neten (már nem emlékszem sajnos pontosan hol), ami a készítők szerinti 50 legjobb graphic novel-t tartalmazta, és ebben szerepelt a Criminalnak egy olyan kiadása, ami, ha jól emlékszem az első 4 sztorit tartalmazta. Sajnos hirtelen nem találtam sehol elfogadható áron, meg láttam azt is, hogy azóta megjelent már két újabb kötet, ezért nem ezt vettem meg, hanem csak az első sztorit egyelőre. Most már biztos vagyok benne, hogy a többit is beszerzem, mert rendkívül tetszett.
A történet egy (bank)rablásokat szervező és persze azokban résztvevő tolvajról szól, aki közismert gyávaságáról. Őt keresik meg egy meló kapcsán, és némi ráhatás után bele is megy, és persze semmi sem úgy alakul, ahogyan azt ő előre eltervezte. Na jó, így elég sablonos a történet, de anélkül nem tudnék róla többet írni, hogy szét ne spoilerezzem az egészet, azt pedig nem szeretném. Ebből már be tudjátok lőni a műfajt, és mindehhez képzeljétek hozzá a brutálisan jól eltalált noir hangulatot, a tökéletesen kitalált és megvalósított hús-vér szereplőket, a hitelesen életszagú dialógusokat és persze Sean Phillips nagyon hangulatos képi megvalósítását. Ők ketten nagyon értik ezt a stílust és már jó ideje együtt is dolgoznak (Sleeper, Incognito, Criminal és Fatale). Mindenhol azt olvasom, hogy garancia a nevük a tökéletes, minőségi és kiemelkedő munkákra. Ezt én egyelőre annyiban tudom megerősíteni, hogy a Coward zseniális volt, és alig várom, hogy megszerezzem a folytatásokat.
Illetve még annyi, hogy elő is fizettem a januárban indult új sorozatukra, a Fatale-ra, aminek egyelőre az első száma érkezett meg, és az is nagyon jónak ígérkezik. Ebben olvastam amúgy azt is, hogy Brubaker írja a forgatókönyvet a Coward-ból készülő fimhez, amit David Slade fog rendezni, akinek a munkáiból ugyan semmit nem láttam, de van köztük egy Alkonyat film, ami azért nem túl bíztató.